2005-ben fedeztük fel a Magyar Nemzeti Bank elhanyagolt balatonvilágosi üdülőjét, és rögtön tudtuk, egy ilyen mesés környezetből nagyon jó dolgokat tudnánk kihozni. Két évvel később belevágtunk: az épületet felújítottuk, kibővítettük és 2007-ben megnyitottuk a Tópart Hotel és Éttermet.
Egyetlen célunk volt: szeressenek hozzánk járni a vendégek! És úgy tűnt, szeretnek is. Évről évre ugyanazok az ismerős arcok tértek vissza, megerősítve bennünk azt, hogy jól csináljuk! A minőségi kiszolgálás mellett örök szabály volt az is, hogy folyamatosan fejlesszünk és újítsunk. Wellness részleget építettünk, átalakítottuk a szobákat, kibővítettük a parkolót. Csak a Balatont nem kellett közelebb hozni.
2013-tól egyre többen ragaszkodtak ahhoz, hogy nálunk, a Balaton parton házasodjanak össze. Kezdetben hatalmas sátrakban rendeztük az esküvőket, de a pluszköltségek és a szeszélyes időjárás miatt ez sokakat mégis visszatartott a vízparti ceremóniától. Ezért döntöttünk úgy, hogy a szálloda panorámás rendezvénytermét is teljesen átépítjük. A kilátás maradt, a terem bővült, így ma már egy 210 négyzetméteres rendezvényterem is a vendégek rendelkezésére áll. 2017 tavaszára pedig elkészült a szálloda körpanorámás konferenciaterme is, ami a Balaton-régióban egyedülállónak számít.
Családias hangulatú, vízparti szállodánk 18 tökéletesen felszerelt szobával, wellness részleggel, saját, ősfás stranddal, játszótérrel, valamint számtalan sportolási lehetőséggel várja a vendégeket.
A kulináris élvezetekről a szálloda kiváló szakács csapata gondoskodik: a szezonális és helyi különlegességek és a magyar konyha hagyományos ízei mellett a nemzetközi ételsorok specialitásait szolgáljuk fel, és külön odafigyelünk arra is, hogy a glutén- és laktózérzékeny, valamint vegetáriánus vendégeink is jól lakjanak.
A fizikai és szellemi feltöltődésre vágyóknak álmodtuk meg a Tópart Wellnesst, amely jakuzzival, finn szaunával, infra szaunával, gőzkabinnal és skót zuhannyal is felszerelt. Azért pedig, hogy teljes legyen a test és lélek megújulása, wellness részlegünket úgy alakítottuk ki, hogy Ön minden szögből és minden pillanatban ráláthasson a Balatonra.
A fizikai és szellemi feltöltődésre vágyóknak álmodtuk meg a Tópart Hotel panorámás wellness részlegét, amely jakuzzival, finn és infraszaunával, skót zuhannyal, jégvarázzsal, boruló dézsával valamint gőzkabinnal is felszerelt. A szálloda földszintjén található Tópart Wellness-t direkt úgy alakítottuk ki, hogy ön feltöltődés közben is minden szögből ráláthasson a Balatonra, még tökéletesebbé téve így a kikacsolódást.
A teljes testi és lelki feltöltődés programjából természetesen nem hiányozhat a felfrissítő masszázs sem. Kiváló masszőrünk számos kezeléssel és relaxáló programmal várja a Tópart Hotel vendégeit.
Relaxáló masszázs
A lassú, nyugodt finom mozdulatokkal végzett simító jellegű, nyugtató hatású masszázs elsődleges célja az izmok ellazítása. A kezeléshez citromfű-, narancs- és levendulaolaj keveréket használunk, mely a bőrön át a szervezetbe jutva tovább fokozza a relaxáló hatást.
30 perc, 60 perc, 90 perc
Aromaterápiás masszázs
A lazító, stresszoldó, gyengéd teljes testmasszázs az aktuális állapothoz választott olajokkal történik, melyek jótékony hatásukat rövid idő alatt kifejtik.
60 perc
Talp masszázs
A félórás kezelés alatt különleges technikát alkalmazunk, mellyel a láb szöveteiben vérbőséget tudunk generálni és a talpon lévő reflexzónák ingerlésével a belső szervekre tudunk hatni.
30 perc
Dekoltázs, arc peeling és pakolás talpmasszázzsal
Kevés kellemesebb dolog van egy kényeztető arc-és dekoltázs masszázsnál, melynek célja a szövetek rugalmasságának és feszességének megtartása, az öregedési tünetek megelőzése, kialakulásának késleltetése.
60 perc
Kulináris élmény
balatoni kilátással
A szobát az érkezés napján 15 órától lehet elfoglalni,
és távozás napján 11 óráig kell elhagyni.
A 18 óra utáni érkezést kérjük, szíveskedjen előre jelezni.
Szállodánk közvetlen a Balaton partján fekszik. Strandunk használata csak szállodánk vendégei részére engedélyezett.
Napozóágyat ingyenesen vehetik igénybe Vendégeink.
Az egész napos árnyékot hatalmas ősfák biztosítják.
A szobát az érkezés napján 15 órától lehet elfoglalni, és távozás napján 11 óráig kell elhagyni. A 18 óra utáni érkezést kérjük, szíveskedjen előre jelezni.
Szállodánk közvetlen a Balaton partján fekszik. Strandunk használata csak szállodánk vendégei részére engedélyezett. Napozóágyat ingyenesen vehetik igénybe Vendégeink. Az egész napos árnyékot hatalmas ősfák biztosítják.
Szállodánkban svédasztalos reggelit kínálunk vendégeinknek.
Félpanziónk, étlapról választható 3 fogásos félpanzió, melyet éttermünk nyitva tartása ideje alatt bármikor elfogyaszthatnak.
Speciális étkezési igény: kérjük kedves vendégeinket, hogy vegetáriánus illetve egyéb speciális diétára vonatkozó igényüket előre legyenek kedvesek jelezni
a felszolgáló vagy recepciós kollégáknak. Ennek elmaradása esetén nem minden esetben tudjuk a kéréseket teljesíteni. Köszönjük megértésüket!
Éttermünk, drinkbárunk, kávézónk széles választékkal várja vendégeit. Éttermünk közvetlen vízparti terasza csak jó idő esetén tart nyitva.
Szállodánkban svédasztalos reggelit kínálunk vendégeinknek.
Félpanziónk, étlapról választható 3 fogásos félpanzió, melyet éttermünk nyitva tartása ideje alatt bármikor elfogyaszthatnak.
Speciális étkezési igény: kérjük kedves vendégeinket, hogy vegetáriánus illetve egyéb speciális diétára vonatkozó igényüket előre legyenek kedvesek jelezni
a felszolgáló vagy recepciós kollégáknak. Ennek elmaradása esetén nem minden esetben tudjuk a kéréseket teljesíteni. Köszönjük megértésüket!
Éttermünk, drinkbárunk, kávézónk széles választékkal várja vendégeit. Éttermünk közvetlen vízparti terasza csak jó idő esetén tart nyitva.
Szállodánkban lift található.
Az épület akadálymentesített.
Vendégeink részére ingyenes Wi-Fi hozzáférést biztosítunk
az egész szálloda épületében.
Szállodánkban lift található.
Az épület akadálymentesített.
Vendégeink részére Ingyenes Wi-Fi hozzáférést biztosítunk az egész szálloda épületében.
Szeretnénk felhívni szíves figyelmüket, hogy szállodánk egész területén –
kivéve a kijelölt területeken – szigorúan tilos a dohányzás, ezért kérjük,
hogy csak a kijelölt területeken dohányozzanak, e szabály be nem tartása esetén 99 euró bírság kerül felszámításra.
Nemzeti Dohánybolt Balatonvilágoson
a Dózsa György utca 1. szám
alatt található.
(Nyitva tartás: Hétfő – péntek:
07:00 – 12:00, 14:00 – 17:00,
szombat: 07:00 – 12:00,
vasárnap: 07:00 – 11:00)
A Nemzeti Dohányboltok nyitva tartásai tájékoztató jellegűek.
Babaágy, babaágynemű, babakád, bili, pelenkázó alátét, éttermünkben etetőszék vendégeink rendelkezésére áll. A felszerelések igénybevétele ingyenes, kérjük, hogy igényüket a foglaláskor jelezzék. Két légterű családi szobáink biztosítják a család teljes kényelmét.
– Gyermekjátszótér
– Wellness szolgáltatások
– Közvetlen Balaton part
– Saját strand
Szállodánk térítés ellenében fogad kistestű házi kedvencet. A házi kedvencek az étterem és wellness részleg kivételével mindent élvezhetnek a hotel területén, de kérjük, figyeljenek oda kis kedvencükre, hogy a többi szállóvendéget ne zavarják. Kérjük, a házi kedvencekkel érkező vendégeinket a foglaláskor ezt jelezzék. A Balaton törvény miatt házi kedvencüket a Balatonba fürdetni csak az arra kijelölt helyen szabad.
Parkolási lehetőség a szálloda területén vagy a szálloda előtt kijelölt ingyenes parkolóhelyeken.
A helyi idegenforgalmi adó (450.-Ft/fő/éj) 18 év felett, a helyszínen fizetendő. Amennyiben a jogszabályban rögzített IFA mértéke megváltozik,
a változtatás jogát fenntartjuk.
Szállodánkban készpénzzel, bankkártyával, hitelkártyával,
SZÉP kártyával tudnak fizetni.
Fizetéskor az alábbi kártyákat fogadjuk el: Visa, EC/MC, Maestro.
SZÉP kártyát elfogadunk. (OTP, K&H, MBH)
Nem garantált szobafoglalását az érkezés napján 16 óráig tartjuk,
ha nem érkezik meg és a késői érkezést nem jelzi,
akkor 16 óra után a szobát szabadon értékesítjük.
Június 1 – augusztus 31. közötti időszakban és ünnepi időszakokban foglalását hitelkártya adatainak (internetes foglalás esetén) megadásával vagy 50% előleg visszaigazolásban jelzett határidőig történő átutalásával véglegesítheti. Foglalását kizárólag a fizetési határidőig befizetett előleg esetén tekintjük érvényesnek. Amennyiben az előleg a megadott határidő lejártáig NEM érkezik meg szállodánkba, úgy a foglalást töröljük. Foglalását 14 nappal az érkezési dátum előttig szabadon lemondhatja,
utána fizetendő kötbér mértéke a foglalás összegének 50%-a.
Foglalás időtartamának helyszínen történő rövidítése esetén egy éjszaka és az azon felül
lemondott szolgáltatások 50%-a fizetendő kötbérként.
A helyi idegenforgalmi adó (450.-Ft/fő/éj) 18 év felett, a helyszínen fizetendő. Amennyiben a jogszabályban rögzített IFA mértéke megváltozik, a változtatás jogát fenntartjuk.
Szállodánkban készpénzzel, bankkártyával, hitelkártyával, SZÉP kártyával tudnak fizetni.
Fizetéskor az alábbi kártyákat fogadjuk el: Visa, EC/MC, Maestro.
SZÉP kártyát elfogadunk. (OTP, K&H, MBH)
Nem garantált szobafoglalását az érkezés napján 16 óráig tartjuk, ha nem érkezik meg és a késői érkezést nem jelzi, akkor 16 óra után a szobát szabadon értékesítjük.
Június 1 – augusztus 31. közötti időszakban és ünnepi időszakokban foglalását hitelkártya adatainak (internetes foglalás esetén) megadásával vagy 50% előleg visszaigazolásban jelzett határidőig történő átutalásával véglegesítheti. Foglalását kizárólag a fizetési határidőig befizetett előleg esetén tekintjük érvényesnek. Amennyiben az előleg a megadott határidő lejártáig NEM érkezik meg szállodánkba, úgy a foglalást töröljük. Foglalását 14 nappal az érkezési dátum előttig szabadon lemondhatja, utána fizetendő kötbér mértéke a foglalás összegének 50%-a.
Foglalás időtartamának helyszínen történő rövidítése esetén egy éjszaka és az azon felül lemondott szolgáltatások 50%-a fizetendő kötbérként.
Telefon: +36 88 446 479
Cím: 8171 Balatonvilágos, Zrínyi utca 1.
E-mail: info@toparthotel.hu